Sun-Dome Sportegyesület Ajka

ZÁRÓBULI

 

Ajkai karatés Veszprém megye legjobb fiú sportolója

 

 

Sportgála

Mikulás :-)

 

 

Kedvenc sportágam a shotokan karate

 

 https://www.veol.hu/…/kedvenc-sportagam-a-shotokan-karate…/…

 

SPORTÁGVÁLASZTÓ

 

SEBA Tábor, 2019. augusztus 24-25.

 

 

Edzés Masao Kagawa mesterrel, 2019. augusztus 17. Eger

 

11 fővel képviseltük magunkat, talán a legnagyobb számú csapatként, dícséret a résztvevőknek a kemény munkáért, mert az volt

 

Masao Kagawa Sensei (8.dan) a JKS jelenlegi technikai vezetője.

1955-ben született Osakában. Karate tanulmányait 17 évesen kezdte az akkor még aktív karatéka bátyja (Masayoshi Kagawa)  irányításával, majd a Teikyo Egyetem csapatának tagjaként lett az akkori JKA instruktora. Az instruktorképzőben olyan mesterektől tanulta a shotokan karatét, mint Nakayama, Asai, Tanaka, Ueki, Abe mesterek. Kagawa Sensei kiemelkedő versenyeredményekkel is rendelkezik. Az eredményes versenyzői pályafutásnak tudható be, hogy pillanatnyilag a Japán Nemzeti Válogatott edzője, mind az Ippon-Shobu, mind a WKF szabályrendszer keretein belül. A versenyszabályokkal kapcsolatban többször hangsúlyozta, hogy “csak a szabályrendszerben van különbség, a karate ugyanaz”. Igen sok eredményes versenyzőt nevelt ki, akik mindkét szabályrendszerben kíválóan helytállnak, sőt a karate mélyebb ismerete is jellemzi őket. Kagawa Sensei híres technikai precizitásáról, nyugodt, rugalmas technikáiról, rendkívüli rúgásairól.

 

 

Edzőképzés, 2019. július 26.

 

A Shotokan Liga edzőtáborában a szombati napon edzőképzésre került sor, Shihan Kozma Erzsébet irányításával. Elsősorban a versenykarate iránt érdeklődők, mintegy 30 fő jelent meg az egész napos programon. Ez a képzés is nagyon hasznosnak bizonyult, sok kérdésre választ kaptak az edzők.

 

 

 

WKF bíróképzés, 2019. július 19.

 

A Shotokan Liga kiemelten figyel a bírói képzésre. A vezetők (shihan Juhász Ferenc, shihan Kozma Erzsébet, sensei Takács Miklós) úgy gondolták, hogy az ippon shobu bíróknak érdemes lenne megismerkedni a WKF rendszer bíráskodásának alapjaival. Meghívásukra négy nagyszerű ember érkezett a táborba, és élvezetes, magas szintű előadásokat tartva a lehető legtöbb információt próbálta átadni az érdeklődőknek. Falusi Marcell az MKSZ alelnöke, a versenyszervező bizottság vezetője (WKF nemzetközi bíró) jó kis csapatot hozott le. Orbán Zoltán az MKSZ WKF bírói bizottságának tagja (WKF nemzetközi bíró), Tausz Marcell az MKSZ WKF bírói bizottságának tagja (WKF nemzetközi bíró), Hegedűs Nikolett EKF nemzetközi bíró. A liga bíróinak csaknem felét érdekelte ez a téma 31 fő vett részt az oktatáson és 12 fő sikeres vizsgát is tett, némileg jelezve, hogy szeretne ilyen területen is tevékenykedni a továbbiakban. Összefoglalva, egy nagyszerű nap volt a kölcsönös tisztelet jegyében.

 

Két értékes ajkai érem a szlovákiai karate világbajnokságról


https://www.veol.hu/sport/helyi-sport/ket-ertekes-ajka-erem-a-szlovakiai-karate-veberol-2938691/

ERDÉLYI VIRÁG az ajkai Sun-Dome SE versenyzője ismét bizonyított

Örömmel értesítem, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2018" cím elnyerésére benyújtott pályázata a feltételeknek megfelelt, és Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr az Értékelő Bizottság által felterjesztett javaslat alapján érdemesnek találta Önt az elismerésre.
Eredményéhez gratulálunk!
További jó tanulást és eredményes sportolást kívánunk!

 

UTE Randori, 2019. június 1.-2., Budapest

 

Szerencsés volt az a négy fiatal, aki részt vett az UTE jégcsarnokában megrendezett gyakorlásokon. A küzdelem minden elemét felvonultatták a versenyzők, rengeteg meccset lejátszva, egymást segítve. Fantasztikusan jól érezték magukat az ajkai versenyzők, bár nagyon fárasztó volt, de akár holnap is mennének. A nemzetközi táborban jelentős létszám jött össze, és a vasárnapi napon élesben is mindenki kipróbálhatta magát. Nem gondolom, hogy a győzelmek száma volt itt, és most a legfontosabb, hanem a barátságok létrejötte, és minél több információ beszippantása. Köszönet a szervezőknek, jó munkát végeztek!

 

LIGET FÉLMARATON, Ajka, 2019. április 28.

 

 

Vasárnap is versenyeztünk ha nem is karate smiley Az ajkai LIGET FÉLMARATONON Szijártó Kriszta a kategóriájában 1 helyen végzett, Németh Balázs a diákolimpiai siker után a 8. helyen végzett. Bárdosi Ádám a nagyoknál 9. lett. Horváth Marci a gyerekeknél a középmezőnyben végzett, míg apukája a 17. lett. Pegán Ági is ott volt, a helyezését
nem tudjuk, gratulálunk nekik.

 

 

UTE RANDORI (2019. március 8.)
 

 

 

Közös kumite edzés az UTE és a résztvevő budapesti és vidéki klubok karatékáival!

Köszönet a meghívásért, az ötletért és a szervezésért a vendéglátónak.

Reméljük sok ilyen lehetőség lesz még, ahol tanítványaink együtt gyakorolhatnak és csiszolhatják tudásukat.

 

 

 

 Az első összevont képzés, shihan Kozma Erzsébet vezetésével, Diószegi Bence és Füstös Csaba segédletével, shihan Juhász Ferenc felügyeletével.