Sun-Dome Sportegyesület Ajka

Szilveszteri futás, 2018. december 31.

 

Évzáró, 2018. december 28.

 

 

 

 

2016/2017 tanévben elért eredményes tanulmányi munkájáért, és kimagasló sportteljesítményért Erdélyi Virágnak,- a SUN-DOME SE karatésának
Magyarország jó tanuló-jó sportoló címét adományozták az Emberi Erőforrás Minisztériumától.

 

 

 

 

Egy teljes oldalt szentel a mai (kedd) Nemzeti Sport a karaténak, melyben Dr. Tahon Róbert főtitkár nyilatkozik a jövőbeni kilátásokról.

... “ a karate egy olyan elit társaságba került, melynek tagjai többszörösen bizonyították olimpiákon és világbajnokságokon, hogy eredményesek tudnak lenni. Ebben az elit körben lenni egyszerre rang, lehetőség, munka és felelősség”
HAJRÁ KARATE!

 

KOVÁCS MARCELL MKSZ DÍJAZOTT LETT !

Magyar Karate Szakszövetség tavalyi évet értékelő és az idei esztendőt megnyitó rendezvényén, ahol a 2017-es sikerek részeseit is díjazták az ajkai SUN-DOME SE sportolója Kovács Marcell is elismerésben részesült, 2017. év során elért kiemelkedő versenyeredményeiért.

„A karate eddigi kiemelkedő teljesítményének köszönhetően kivívta a lehetőséget, hogy bekerüljön a kiemelt sportágak körébe, így a szövetség mostantól a kiemelt sportágfejlesztési támogatás segítségével folytathatja a korább évek kiváló munkáját” – mondta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a karate 2020-ban Tokióban, történetében először szerepel az olimpián, a sportági szakszövetség célja pedig, hogy magyar versenyző is képviselje hazánkat az ötkarikás tornán.

Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke megjegyezte: a 2013-ban nagy sikerrel megrendezett budapesti Európa-bajnokság óta minden évben történt jelentős előrelépés a sportág háza táján, és reméli, hogy ez a folyamat kitart a tokiói olimpián túl is. Megemlítette, hogy megindult a szakedző képzés, hogy a karate a testnevelés órák keretében bekerült a közoktatásba, és arra is kitért, hogy a szövetség megpályázza a 2022-es világbajnokság megrendezését.